Úgy tűnik, hogy az egyik legnagyobb írónk elismerése – bár már az 1890-es évektől folyamatosan őrzi helyét
a magyar irodalmi kánon első vonalában –, újabban elsősorban kései munkáinak megítélése miatt mind
magasabbra emelkedik. Művei szerkesztési módszerében, prózájának és ciklusépítésének strukturáltságában,
időkezelésében, prózaformálási technikájában, nyelvezetében, témáiban, sőt műfajválasztásaiban is egyre több
modern vonást, izgalmas kísérletezést fedeznek föl vagy értelmeznek az eddigiektől eltérően, sőt ünnepelnek
korábban kifogásolt elemeket és megoldásokat az irodalmi elemzők és az olvasók.
